Lábad nyomát belepi már a hó,
kíméletlen e fehér takaró.
Minden emléket magaddal vittél,
végül te is szó nélkül elmentél.

Néztem ahogyan lépkedsz a havon,
sietve távoztál, ez fájt nagyon.
Egy röpke csók...majd tova tűntél,
utoljára rám sem tekintettél.

Szerelmünk rövid volt és mámoros,
de válásunk, csak nekem ...

Gyűlölsz, megvetsz,
mert más vagyok
zöld színű szíved
másként dobog.
Vedd már észre,
se több, se kevesebb,
csak talán emberibb
az életem,
de ezt te,
sehogy sem érted meg.
Mért vagy mogorva?
Tudsz -e mosolyogni?
Tanuld meg :az
adok- kapok tiszteletet,
megbocsátást,
szenvedélyes szerelmeket,
sárga színű ...

Összetépted álmaimat,
álmaimnak selyemszálát,
megtépáztad sejtjeimnek gondolatát,
amit adtam szeretetet,
szívtelenül összetörted,
álmaimra fátylat dobtál,
csak úgy, hevenyészve,
fejbe vertél napsugárral,
a szívemet nem találtad,
szürke fátylad mind szétmállott,
álmaimnak darabkáit,
vérző fejem cafatait
vidd ...

Elmúltak szívemből az érzelmek,
Neved alá írom. \'Én már nem kellek\'.
Sokáig vágyakoztam utánad,
De most már inkább az utálat,
amit érzek, mert átvertél engem,
Ezt nem mondhatom szebben.
Tudom, nem szerettél igazán,
Szerelmet nekem nem adtál.
Nem hittem volna, hogy így lesz vége,
És szívem hajója soha nem ér révbe!
Legyünk csak ...

Nem mondom, hogy szeress engem...
Nem mondom, hogy emlékezz rám...
Ha szíved nem ezt súgja, úgy is hiába mondanám....

Illúzió volt-e tán,
vagy valóság az álom határán?
Fájdalma még itt él bennem,
míg könnyek nélkül könnyezem.

2011. december 9.