Ciklámenszín hajkorona társadalmi méreg.

Köszönöm, hogy megmutattad, még mindig élek.

Erősebb a lelkem, mint azt magamtól vártam.

De mégis meggyengítetted körbevett váram.



Mert egy dög vagy te tudod és magamról én is.

Kissé ez már beteges, rosszabb, mint egy fétis.

Mégis most úgy érzem helyes volt a tettem.

Nem bántam meg semmit amit elkövettem.



Egy új élet fog születni, testedben már ott van.

Nem tarthatod fogságban ilyen nyomorban.

Akkor menj! Ne is lássalak, vidd magatok innen!

Építsd saját jövődet, s ne azt miben hittem.



Ha hozzám szólsz, mondd: - Barát! Az megmaradok neked.

Ha szükséged lesz rám, ott leszek veled.

Mert nem foglak feledni, nem is tudnálak.

A sors akarta így, mely eldobta imámat.



Nem búcsúzok soha, pedig lehet kellene.

Mert elrepülsz messze, itt hagysz mindent vele.

Hirtelen a döntés és féltelek is nagyon.

De nem szólhatok bele, így szótlanul hagyom.



Könnyekkel telített szememmel nézlek.

Remegő ajkakkal téged idézlek.

-Valami van. Mondtad. És tudod ez fáj még.

Ölelésed, sóhajod, gyötrelmes játék.



Nem haragszom rád, bármennyire hiszed.

Hogy mimóza kis lelked, tőlem elviszed.

Csak emlékezz rám kérlek, meg arra amit mondtam.

Egy hulló csillag vagy földi mivoltodban.