Búvó hang szólni kényszerít
most, hogy a közelgő este int.
Ráncba szednek gyökereim,
semmibe halt elődeim.
Forog bennem a visszavágás,
öröm, bú s valami fájás.
Rajzolata arcomra kiül,
reszket tovább élettelenül...
Magamba húzódok hasztalan
s minden sóhajom hangtalan.
Vallatóra fognak a szavak,
könyörgöm, kérem, hagyjanak...
Múltba láncolódom, bár lényem
kiteljesedni hagyja énem.
Kézen fognak a mindennapok,
régen kijárt utakon futok...
Falak várnak,- áthatolhatok.
Felragyognak fénylő csillagok...
Lassan kibuggyan forró könnyem
a messze tűnt ősöket kérdem...
Választ nem várok senkitől,
kaján perc mellőlem már kidől,
de bennem zúgnak most a hangok
múlt idéző bús kolompok...
Hagyom, hogy a leszálló este
jobbik énemet megkeresse,
fakadjon dalra a tiszta lét,
szívemből érted, az Emberért...