Kiskorban az ember
Mindig arról álmodik,
Hogy felnőttként majd mindent mer,
S a világ mindig változik.

Egyszer felbukkan néhány fej,
Az ember-tenger sűrűjéből
Mellyekkel idegsejteket öl,
Vagy intelligenciára lel.

Volt szerencsém hál’Istennek,
Hogy megismerjem mindkét típust.
Menekülnék! Ha lehetne most,
De jobb lenne, ha ők mennének!

Mindenkit szeretek,
Csupán távol éljen tőlem.
Nincs szükségem nekem,
Rám is csak a természetnek.