Csöndes fényben, ködös éjben,
az érzelmek erdejében járva,
akadtam kőre, s puha mohára,
zenélő szélre, lágy muzsikára.
Csendre, és néha magányra,
Ott hol van láng a télben.

Néha sötét volt, nagyon sötét,
Sűrű fenyves, néhol füves rész,
Valahol forrás bugyogott elő,
s volt fény is, olyan merengő.
Néha hűs gyöngy-cseppek hullnak,
ajándéka ez, a felhős borúnak.

Súrolom a páfrányt, hamvas kéreg
borostyánt virágzik, arany színek.
Párás a levegő a smaragd birodalomban,
Az érzelemben mennyi mennyi érzelem van.
Itt járok én, itt lélegzem, hol
Szerető szívemet jó kezekbe tettem.