Versben és haikuban…

Idő, vasfogát
Már kezdi lecserélni.
Jég, elvékonyul
*
Visszavonulót
Fúj, halott arcú hideg.
Melegítő szél.
*
Süt a nap, emeli a jókedvem,
Kinézek, növekszik derültségem.
Ez még nem az, nem a tavasz napja…
Várom, hogy jő március idusa.
*
A felkelő nap
Sugara zúdul miránk.
Már nincsen ...

Hópihe had halálba átszalad.
Ablakon elmosódott pillanat.
Vízből hó lesz, hóból víz, olvadó
világ, ingó, bizonytalan való.

Fehér, szürke. A hegy félig sötét.
Elfáradtan süllyedő völgybe lép.
El-elbukik, de mégsem vallja be, -
finom ködben szemérmes élete.

Köd megmutat ezt-azt, s mindjárt befed.
Mozdulatlan sírokban ...

Hópihe had halálba átszalad.
Ablakon elmosódott pillanat.
Vízből hó lesz, hóból víz, olvadó
világ, ingó, bizonytalan való.

Fehér, szürke. A hegy félig sötét.
Elfáradtan süllyedő völgybe lép.
El-elbukik, de mégsem vallja be, -
finom ködben szemérmes élete.

Köd megmutat ezt-azt, s mindjárt befed.
Mozdulatlan sírokban ...

Levélnyélen két sorban levelecskék
újabb sorai, - kis levélfaluk:
közösség, s béke jelképe lehetne, -
az akác mögött ott egy távoli út.

Ma már benne utak találkozása,
és kezet fog Közel és Messzeség.
Amit elért szívós, edzett gyökérrel,
kitartással, - bárcsak megértenéd!

A Balkán felől jött, akár a gerle,
melynek nyakán ...

Eső áztatja az őszi tájat.
Vízcseppek tarkítják a fákat,
cseppennek le a levelekről,
a rengeteg kerti növényről.

Szürke felhők teszi komorrá a tájat.
Napnak fénye a környéket nem simogatja.
Megint esik, újra és újra csendesen esik.
Az egész környék némaságba csendesedik.

A tócsák itt-ott szürkén csillannak.
Fakó tükörképei a ...

Az esők gyakran oly furcsa világok!
Perdül-fordul a nyári záporok
rímkopogása, a hirtelen jött tócsák
felszínén arany csillagtánc ragyog.

Máskor esőből tűnődő világ lesz.
Az ember be-, éhes csiga kibú.
Bádogcsatorna fújja ki az orrát,
s hegedűhúrról légbe száll a bú.

Őszi eső-csendben könyvek születnek:
bölcsességgel telt ...