Rám vár, mégsem talál rám:
nem felejt el, és magába zár.
Végleg megőriz, Veled érez,
megőriz a magány...

Alvó lényed álomra ébred:
és vigyázza már törékeny lényed.
Nem felejt el, nem ereszt el,
egybeforr Veled, még Én élek...

Holmi képzelgések eme elsarjadt,
szánalommal fűtött hangulatú világban,
A végtelen mezőkről, kopár sziklákra terelt,
már látom \'Semmi sem hibátlan\'
Nincs mi tökéletes, a moralitás vesztében
már mindent kényszeresnek titulál a fajunk,
\'Oda az erkölcs, oda a szokás,
éljük az életünk, míg meg nem halunk!\'
Az idő láncra verve szorít, ...

Miről álmodozol itt kicsiny királylány?
Talán éppen arról, hogy merre jár a paripán a királyfi már,
ki minden tekintetét feléd fordítja szüntelen?
\'Hol van, ki sosem hűtlen, sosem űz velem holmi játékot?\'
Száz és száz gondolati síkod árad szerte-szét ott, hol
Más csak ürességet lát, valójában ki az ki mindent kitalált?
Ki végtelen át ...

Könnycsepp gördül az arcomon,
Nincs, ki felszárítsa azt,
Hiányzik az édes hangod,
Hogy megnyugtass, hogy meghallgass.

Hiányod oly nagyon fájó,
Nem tudom, hogy hol vagyok,
Várok rád és rád gondolok,
Tudom most már, hol vagyok.

Remény és én együtt járunk;
Keressük az utunkat,
Nem akarlak elveszteni,
Mutass nekem ...

Ében hajad selymes fényét,
kezeimmel érintem,
S két szemed pillantása
meglágyítja szívemet.

Harmatos arcod még most is itt van,
És benne él a lelkemben.
Hiányod most érzem igazán,
Hogy nem vagyunk együtt életem.

Holdsugár és gyöngyfény álom,
Halkan csengő hangod hallom.
Elér hozzám, velem van már,
Szelíden ölel körül a magány...