Rég nem látott kedves,
szívem belé még szerelmes.
Újra látni őt oly felkavaró,
mégis valahogy oly megnyugtató.

Tudni azt, hogy boldogan él,
még ha messze is sodorta tőlem a szél,
mint őszi leveleket melyek elhagyják ágait,
a fának mely sokáig nyújtotta védő szárnyait.

Biztonságot és törődést nyújtott,
mielőtt rá az élet lesújtott,
és megtörtént az amitől félt,
elhagyta mindaz amiért élt.

Mint lombjától megfosztott magányos ág,
álltam ott és a szívembe vág,
mosolya hasít mélyen lelkembe,
rég eltemetett emlékek jutnak eszembe.

Már nem fájnak annyira hisz tudom azt,
hogy a tél újra elhozza a tavaszt.
Minden mi elmúlott hagyni kell elmenni,
hogy aztán majd újra tudjunk szeretni.

Szombathely. 2004.08.16.