Falakból sok van, -
út egy se már.
Szürkés közönyben
a láthatár.

Volt vonatokból
egy sem maradt.
Árnyak guggolnak
a híd alatt.

Nincs hegyem, erdőm,
völgyem, - s a rét
mit zörget? Száraz
fű idejét.

Eltűnt a Szépség,
eltűnt hazám..
S hogy volt-e népem?
Az is talány.

S hogy volt-e Csillag?
Az is titok.
S ...

Költő, egykor írtál egy verset,
s azt mímelted: népedért reszket
szíved, s a Szabadság Hazája
földjéről száll fel lelked vágya..

Kérdés, kit értettél a népen,
előbb, ötvenhatos reményben,
majd amikor az angyalt kérted,
hogy jaj!-t vigyen a messzeségnek..

Te meghaltál, de Angyalodhoz
hadd szóljak: - Mit hozott és mit hoz
ötvenhat, ...

Ősz földje ez. Hajlongnak mind az ágak.
Egyedüllétén magányos virág
csodálkozik, halványul már a szirma,
s könnycseppes fény szűrődik rajta át.
Hallom, sokat dolgoztál, Ezermester!
S írtál is, gondolatban, könyveket,
- de csak magadnak. Bennem is a kérdés:
az író ír, de azzal mit tehet?
Fiatalon, miként egykor Petőfi,
még elhiszi: sokat. ...

Istentelenre vállat ránt az isten
(annak hitt Allah, Krisztus, Jehova).
Palesztin vért ken arcára az alkony,
s két nép megy: útjuk régi Sehova.

Két nép? Sokkal több. Szédelgő világban
egy kis ország torkán is megakadt
a múlt-falat, de nem kéri a doktort,
ha fuldoklik is, - nem kér igazat.

Nyár van. Forróság. Ukrajnával játszik
kis ...

Olykor verssorok bennem újra élnek,
bár szerzőjüket régen elfeledtem.
Minden felejt, s csak bohóckodó látszat
mi eljátszik könnycseppes végtelenben.

Olykor verssorok szabadságról szólnak,
s mikor arról: álomról. Hamar véget
vet álomnak, reménynek Örökálom:
a Valóság, e szívbántó igézet.

Olykor verssorok emberségről szólnak, ...

Olykor verssorok bennem újra élnek,
bár szerzőjüket régen elfeledtem.
Minden felejt, s csak bohóckodó látszat
mi eljátszik könnycseppes végtelenben.

Olykor verssorok szabadságról szólnak,
s mikor arról: álomról. Hamar véget
vet álomnak, reménynek Örökálom:
a Valóság, e szívbántó igézet.

Olykor verssorok emberségről szólnak, ...