Végignézve rajtatok, lassan megnézve az arcokat,
Látni, hogy vívjátok a véget nem érő harcokat.
De egyszer győzni fogtok, majd mindenki elfogad,
De nehéz lesz az út, elveszted még pár fogad.

Eltelik még néhány év, mire megértik majd az emberek,
Hogy amit nem ismernek, nem kell, hogy attól féljenek.
De jobb lenne, ha ismernének, ha látnák, szíved mi nyomja,
Szebb világ lenne; boldogabb, senkinek nem lenne gondja.

Mikor érti már meg az ember: együtt bizony egyszerűbb,
Mennyivel jobb világ lenne; sokkal-sokkal nagyszerűbb.
Ha van valaki, kinek kezét szorítva átvitorlázol az életen,
Ha szerelmes szemébe nézel, és visszanéz a végtelen.

Mert társ nélkül mit sem érsz, de társad csak egy lehet,
Találsz majd valakit, akivel együtt ér a napkelet.
A problémák együtt könnyebben leküzdhetők,
Ne nézz olyan furán; ismerek pár törtetőt.

Miért üldözöd a pénzt, a hírnevet, miért nem jó, ahogy most van?
Még néhány év, és belebolondulsz, majd fekszel lenn a porban.
És majd rájössz, kit korábban leköptél, érted nyújtja kezét,
Nem azért jutott ide, mert nem használta az eszét.

Szóljatok már egymáshoz emberek! Ne legyen ez a világ néma,
Az életedet ne szabja meg néhány klisé és séma.
Élj úgy, ahogy szeretnél, szabadon, békében,
Úgy, hogy harmóniát és rendet találj a kék égben.

És akkor majd megérted, hogy ez is egy élet,
Bár kitaszít a világ, én még így is élek.
Itt vagyok, és nem adom fel, amíg csak lüktet a szívem,
Megváltozik majd egyszer minden; ezt tiszta szívből hiszem.