Hajózók népe, kiket vízre szült az Isten.
A szél legyen a jó barát, s a rum melegítsen.
Kezed erős a kötélen, ha a vitorlád megfeszül.
Tájolód a biztos pont, s előtted széles part terül.

Albatroszok nászát nézed, s lassan megérkezel.
A kikötők hangos világa üdvözöl, ebben lélegzel.
Tán még Asszony is vár itt, s egy röpke légyott.
Mosolyogva gondolsz tova, s elhagyod a partot.

Csillagokban tekinteted, számodra nyitott könyv.
Esti fényben a honvágy, tengerbeveszett csepp könny.
Ezt hagyták rád örökségnek, számodra víz az Úr.
Szilárd parton már imbolyogsz, s nem választod otthonul.

Vándornak neveltek, s végtelen utazol.
A nagy vihart hát megretteged, s imádkozol.
Poszeidont szádra nem veszed, féled nevét.
S Asszonyát is tiszteled, de nem keresed kegyét.

S ha lángolnak a hullámok, utadnak ott vége.
Jó pipáddal vitorlába tekernek, s szép beszédbe.
Amphitrité csókkal köszönt, s otthonod átölel.
A vízbe hulló koszorú jelzi, egybe fórt neved a tengerrel.

Suttogó