Hajnali tóban a Nap fel kel és lángol a hullám,
Csend ide csend oda csattan a partján, köd lepedő száll,
Át Hold sarló és a verébszárny metszi az éjjelt,
Szusszan a harmat, a néma hidegtől dermed a fűzfa,
Pók hálóján ül meg a gyöngy két nád diadémja,
Pára ez, árként szét az öreg fák csontja között leng,
Egyszer a napsugarak törik át a lebegő föld lelkét,
Új nap ez, új lehetőség szeretni megint ha dobog még.