Művész vagyok,
írok,rajzolok,átjár a zene.
S nem harcolok,
csak alkot lelkem keze.

Üres az elmém,
nem tolonganak a gondolatok.
Tollamat emelném,
S már tudom, mit alkotok.

Álarcot nem húzok,
műveimben a világom közepe.
Feléd nyúlok,
bennem minden ember, bánata és öröme.

Nézek rád mint a tükör,
veled mozdulok.
Hagyok hátra nyugalomból s dühből,
ha meguntál, elfordulok.

Mint isten ostora,
lecsap rád papírra vetett szavam.
Lehetek ostoba,
leírom azt is, amit nem szabad.

Én,te vagyok,
megütnél, a tiszta igazságért.
A pofont magadnak adod,
amit a művész rendületlenül rád mért.