Hazug mosoly játszik álarcomon,
Tátongó lyuk van szita szívemen,
Jobb lesz-e ha bájolgok vajon?
Vagy vegyem le boldog jelmezem.

Egy seszínű rongybabát látok amott,
Úgy érzem egy tükörbe nézek,
Olyan mint egy színész halott,
A polcról rám álarcok ezrei néznek.

Fellógatják ezt a rongyos bábut,
Négy erős zsinór húzza szét,
Nyílik a függöny, húzzák a zsalut,
És beraknak egy hamis zenét.

Halovány rivalda fény világít rá,
A maszkja csillog így is,
Alatta a bőre szürke hamuszín,
Talán bizony sír is.

Visszhangzik már a vastaps,
A bábunak hajolnia kell,
Vége a darabnak, foltozást kapsz,
Hogy megmaradj, ahhoz kell.

A polcra gyorsan visszadobnak,
nem kellesz már többé,
Harisnya térdeid lassan összerogynak,
Hogy nem lettél többé.

Bezárt a színház, sötét már az este,
A rongybaba nem aludt el,
Kisírt szemekkel az álarcokat leste,
Melyik ragadja holnap el.