Bőszen rohanunk a semmiből az üres semmibe.
Így lesz a gyorsan múló semmink mindinkább semmivé.
De ha egyszer a semmi is megtelik a semminkkel,
akkor még a meglévő semminket hogy tegyük a semmibe?

Lassan megy a nappal. Egyre gyengül a fény.
A sötét lesz az úr az éj tengerén!
Fáradt fejünket álomra hajtjuk,
hogy az új reggelt pihenten fogadjuk!

Halkan beköszönt a tavasz a házunk ablakán.
Végigfut fénycsókja a szomszéd ház oldalán,
majd elsiklik a ház melletti park sétányán
és szétterül a kékes-felhős ég alján.

Vadul habzsolom a szépet,
a madárdalos virágos rétet.
Szívem a szépséggel telik.
Ment a tél, a tavasz érkezik.

Egy kis virág a szép tavaszi réten
frissen ringatózik a meleg szélben.
A tavasz illata van a levegőben
a madarak szép dala kíséretében.

Néha csak egy perc az élet,
de ettől Te a jobbat reméled.
S néha milyen az élet?
A rossz jön csak,
s a jót hiába reméled.
Ahhoz, hogy a jó jöjjön el,
nekünk egymásért
mindenkinek tenni kell!
Csak a jótett jár jószívvel.
A jó csak ad és nem követel.

Kacéran csillan a borom a poharamban.
Bú, s bánat! Menj a pokolba!
Bort a poharamba, dalt a torokba!
Tölts még, vincellér fehéret a poharamba!

S ha majd a bánat lement a pokolba,
s ha létemet semmi gond már nem nyomja,
akkor add a vöröset a poharamba
és a még vígabb dalt a torkomba!

S ha majd gond, s bú az embert nem nyomja,
akkor lesz-e borral, ...