A bánatnak nincsen színe,
nincsen neme, nincsen íze,
nincsen szeme, nincsen teste.

A bánat a fájdalom lelki üzenete.
Ha egyszer a fájdalmak oka megszűnne,
akkor, hiszen, a fájdalmak is eltűnnének.

Tócsa az útszélen
ebben a télben
a boldog szélben
felette a légben
egy falevél repked.

A hidegtől fázósan reszket
az utcán siető ember.
Ám a Nap már gyengén világít,
és a hideg elhatol a csontig.

A saját sorsunk fog minket feldarálni.
A sors az lehet Isten, izmus, akármi!
Mi csak alanyok vagyunk, kiket kell darálni!

Pusztítva egymást, őröljük az életet
nem véve észre, hogy törten élni nem lehet !
Te őrült! Ne daráld szét, ne bántsd az életet!

Az álommal telt maradék éjben,
a szürkés-sárgás ásatag fényben,
az álmot űző, ásító kényben
a jövő nappal márá bent világít.

Figyel a pásztor. Lihegő kutyája
fülel. Éberen vigyáz a juhnyájra.
A pásztor támaszkodik a botjára.
Látszólag mindent rábíz a kutyára,
de az agya folyamatosan dolgozik,
mit csináljon a másnap reggeli harmatig?
Egyik nem eszik, a másik beteg.
Nem Ők, maguk, hanem az állatsereg.
Eshet az eső, süthet forrón a Nap,
jöhet a hó, neki sosincs ...

Szél száguld a habokon,
haragszik a Balaton.
Gondolkodom a nagy-nagy titkon:
miért haragszol Ránk, Balaton?
Mit tartasz Te a habokban,
hűvös, viharos titokban?
Mit rejtesz Te a viharokban?
Miért hullámzol? Haragodban?