Lusta mackó szőrös füle
jár álmában föl-le, föl-le.
Nagy a mackó busa feje.
Álmában sok mézet venne.
Ő mindég csak jókat enne,
hogyha csupra tele lenne..
Mivel üres, méz nincs benne
elromlott a medve kedve.

Álmosítóan száll le az éjszaka
az őszi esőtől ázott, még nedves tájra.
A fákon már csak egy-két elsárgult levél,
a tájon a fákat csípi a szél.
Egy-két madár ül csak az ágakon.
A tél követi az őszt lopva, lopakodva,
decemberi jeges hideget ígérő szele
a lassacskán lehűlő őszi éjbe fúj bele.

Elmúlt egy hét. Itt a vége.
Úgy lett e hétnek vége,
hogy jobb lett, mint az elődje.
A jövő hét milyensége
az élet izgalmas rejtélye.
Mindenkinek van terve,
akinek a szíve-lelke
életkedvvel van telis-tele!

A lehűlt levegőnek már borotvaéle van.
A gyenge Nap az ólomszürke felhőkbe bújt.
Az erős szélnek már harapós kedve van.
Sárga avar az őszi sarába hullt.
A felhős időnek már gyanúsan hószaga van.
Sok állat és növény már téli álomra összebújt.
A természetnek nyugalma csak látszólag van,
hisz tavasszal a szél már új életre fúj.

Vastag, kövér felhők ott fenn,
Ti látjátok, mi van itt lenn.
De tudjátok-e mi van ott benn
mélyen az emberi lelkekben?

Fuss idő, munkás idő!
Hadd teljesednek a napok!
S a munkás, a kisemmizett nagy Ő
azt veszi észre, hogy egyszer csak halott!