I.
Bennem,meddig?
Fától-fáig tüskeként él
-mint hosszú tél-
mint pogány imaszándék
szép arca rémuralma-
(mi maradt meg -belőle- mára?
hamu és hang)

II.
Maxiban-miniben,
áldott nyári szélben-mindég
legyűrte velem az éjszakát-
nekem mindig irgalmat ád...
nekem mindig irgalmat ád...
(éjszakában-forgatagában gyönyörű kancává vált...)

III.
Nem láttam ilyen
vigasztalannak soha még,-
olyan,mint a felhőtlen ég
mennydörgés előtt,-
benne eddig az öröm dörgött,
most lángba borult,-
mécsláng,-
haja aranytajték...
(Nem láttam ilyen szépnek még,
nem láttam ilyen szépnek még...)

IV.
Magasztosult bennem
keggyé,,-
benne váltam régen eggyé,-
éden-forrás,pőrén ragyog,-
nem emberi kéz csiszolta könnyű álom,-
magához kötött,-
mint kagyló,mellette gyanútlan lettem,
hatalommal font át,-
csontig éget,
végső,tiszta lényeg,
őrzője vagyok...

V.
Szilajsága,konoksága,
kakassága,kegyetlensége
mért és pontos tudatosság.
(Megvan tán még-mit egykor
kifaragtunk magunknak,szép
és tiszta lényeg?...

VI.
Kitárt kapuid:káprázat,
nap-láz,
ajkad áhitat,
bársonya rejteget előlem
hozott-vitt titkokat...
Igy készül minden bennem
lelkem mélyén.,tántorogva
emlékműveid között...

VII.
Szép vagy,szép
ég és föld között
összaraktam veled
Lentet,Föntöt,-
könnyű igy megmaradni
halhatatlannak...
(Már csapdába estem,
többé benned nem
kételkedhetem,
tündökölsz te örökre bennem...)

VIII.
Újra a bújócskajáték?
Újra megszeretni,magamból újra kivetni?
Mindenekben?
Mára teste kipakolva,
így kel el ,ha elkel.
Nem kell.Nem kell!
Álmait mára agyagba gyúrta
Érinti az Ég!!!