Fázom és melegedni volna kedvem,
de némán tűrök a rám törő hidegben,
mint dermedt ágon gubbasztó madárka,
csőrét szárnya közé rejtve el.

Gondfelhők úsznak a széllel felettem,
alattam rianás, és térdem roskatag,
bűntől csordul az égig érő katlan,
de hitem ma mégis megmarad.

Istenem mondd, hát mi végre születtem,
kihűlök vagy holtomat lángok közt lelem,
s nekem majd elszáradt fűszálak jutnak
egy kietlen, gazos sírhelyen?

Fázom, és itt ül a magány mellettem,
hosszú szakálláról csüngnek a jégcsapok,
de legjobban meggyötört lelkem reszket,
félek, hogy egészen megfagyok.