A világ szélén ül s toporog, talán fél.
És mégis hajtja valami előre...
- tán a csillagok -
homályában Ő a fényt látja, mert
még mindig hisz a csillagok csodájában.
Fürkésző szemek néha égetnek,
lélekbe bújó csalfa tekintetek
keresztként feszülnek a gerincnek.
- még nehezek -
Felette szirén hangon rikolt
egy tépett madár és szívébe belevág...
- vérzik és fáj, de már nem fél -
Még jobban hisz a csillagok csodájában!
Tenyerébe veszi, megöleli és útjára engedi,
mert Ő már tudja...(amit a madár még nem)
Az értetlenség szakadékán,
belső zarándokútját járja a lelke
és ezt most meg kell élnie, hisz
a csillagok csodájának csöndjében
van a béke és annak a fénye.