Nyisd fel ó lángzó kebeled dicső Hölgy,
Nyisd fel a küzdő szeretőre kebled,
Fennröpűltedből kegyesen mosolygván,
Égi Szabadság!

Nékem is forrtak szemeimben égő
Könnyek, éreztem haza szent szerelmét,
Ints, zajos habként dagadozva várom
Lengeni zászlód.

Járom a gyáván! ki remegve futja
Fenndicsőséged ...

Ott hol mondhatja: szabad vagyok,
ott hazáját fogja találni minden ember...

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

Hát ez a szabadság napja,
Mely így éget és vakit?
Mely soha nem látogatta
Börtönünk gyász ablakit?
Ah! ez égő lángözönhöz
Gyenge szemünk nem szokott:
Menjünk vissza börtönünkbe!
Kedves félhomály van ott.

És e nyüzsgő élet, e zaj,
E szilaj, zúgalmas ár,
Mely el-elsodor magával
S fejünket boritja már, -
Ah, mi ...

Egy a pálya, egy a végcél:
Élet, vagy dicső halál;
Fel, fel a nagy küzdelemre!
A sorompó nyitva áll.

Zászlónkon a szent jelíge:
Csak az boldog, aki küzd;
Ki még most is tántorogna,
Annak többé nincsen üdv.

Függetlenség! Ez a jelszó,
És szabadság a nagy cél:
Teljes független szabadság; -
Nem kell semmi, ami ...

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.