Hozzád tartozom, mert értem jöttél Jézusom.
Bűntenger mélyén ismertem Rád,Királyom.
Mi mást tehettem eléd,mint terhelt éltemet,
És ezt úgy fogadtad,mint legdrágább kincsedet.

Ítéletem helye lett királyi trónusod,
Keresztre akasztod igaz,tiszta palástod.
Gyarló életemet,ó mennyire szereted,
Súlyos szögeimet a testeden ...

A hold-fésülte szürke csendben
néma imám: elmélkedem.
Csak faliórám ketyegése
jelez e sápadt éjjelen.

Jelzi a tékozolt időmet,
pazarló percet és napot,
mindent, mit hasztalan töltöttem,
életet, évet, hónapot.

Sajog a test, sajog a lélek,
de szívemből ének fakad.
Holdfény kopogtat ablakomban,
az óra épp éjfélt ...

Kerestelek. Kezemben fáklya.
Pillám fésűje túrt bele
a laza kontyú éjszakába.

Elrejtőztél. Nyomod se volt már.
Se hang, se fény, se buborék.
Talán előlem bújdokoltál?

Hallgatásod jegében dermedt
csuklómat forgattam feléd.
Így vártam mindennap kegyelmed,

Ilyen sámáni révületben.
Aztán zörrent a holt avar
s ott ...

Megsárgult kép lóg a falon
Könnycsepp fut le arcodon
Nem vagy már fiatal se vagány
Szívedbe mart a vasfogú magány!

Ott állsz a tömegben, egyedül
Ellopták álmaid észrevétlenül
Nézed az emberek seregét
Egynek se tudod a nevét!

Bensődben dúló, örök háború
Fekete álarc mögé bújt gyanú
Nincstelen valóság romlott ...

Az élet viharos tengerén
Hajónaszád cirkál
Az emberek üres szemében
Félelem bujkál

Mily régóta nem bízhatnak már
Senkiben, semmiben
Tekintetükkel kutatnak a
Messziségekben.

A csend tornyaiban megszólaló
Lélekharang
Szíveddel hallható halk, szelíd
Mennyei hang:

„Ne félj, mert én megváltottalak
Enyém vagy ...

A hold hűvösen rám ragyog,
Csendben egyedül ballagok
Távol a város zajától
Az emberek gondjától, bajától.

Fújja a szél a fák levelét,
Élvezem az éjszaka csendjét
Sötétben megbújó magányos padok
E nyugalomért bármit megadok.

Ilyenkor, egyedül, az ember
Gondolataiban elmerül...
A fantáziám elszabadul...
Néha-néha ...