Láttam kelni serény lován
Honnomnak szomorú halmain a nemest.
Láttam, mint emelé vasát,
Rettentő tüzesen a magas ég felé.
Romlást hinte komoly szeme,
Arcán bú lebegett és kitörő boszú,
Biztos lépte előtt halál,
Pusztúlás, s azután csend, nyugalom terűlt.
Ekképen közelít nehéz
Felhőjében az ég gyors tüze ...

Ne kérdezd azt, kit takar e jelöletlen földhalom,
Milliók nyugszanak békében névtelen a parlagon.
Az ember meghal, a név eltűnik, de az eszme megmarad,
És örökké él, amíg ezredévek sokasága elszalad.
Ne kérdezd hát, kit takar e hant, kripta vagy kopjafa,
Az igaz utat nem a múlt, az élő jelen mutatja.

Még hiszek a jóban,
az ösztön hatalmában,
az írt szó varázsában
a deus ex machinában.

Még hiszek.

De a hit már kevés,
hisz az örök kétkedés
a jó reménytelen harca,
az ösztön kudarca,
a szó hazug mivolta
visszatántorít.

De nem győzte még le
hitem az életben,
a bennem, értem élő én-istenben,
az ...

Kihült vágyak törött
cserepei közt
surran a múlt,
néhány fénykép,
lélekrablott testek
őrzik
léted finom anyagát,
sorsfonalból szőtt puha
rongydarab,
megfakul, elenyész.

Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
S a nyomorú pórnép emberiségre javúl;
Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról
És ...

Oh selyme a vizeknek,
Kis csörgeteg,
Víg árja nedveidnek,
Hová pereg?

A titkos völgynyilatnál
Mi vár, mi von,
Hogy dőlsz, mintha te volnál
A Balaton?

Mért, mintha nászra lejtne,
Kereng habod,
S zeng, mintha dalt rebegne,
Kis oldalod?

Tán szebb virág virágzik
A völgy ölén?
Tán szebb nap fénye ...