Elképedve s irigykedve olvasgattam egy régi
antológiának esszéit, beszédeit és
vitaindítóit, amely olyan irodalmi
kötet, amiben egyedülálló meglepetés

ért: a letűnt korok nagy írói elegánsan,
fantasztikusan és gondolatgazdagon tudtak
fogalmazni, s emellett rendelkeztek, nem mással,
mint a csevegés tehetségével is. Indulat

és düh ...

Egybeforr az ég a földdel,
villámok cikáztak körülöttem,
egynek sikerült eltalálni,
testem fáklyaként égett,
bevilágítottam hegyet, völgyet,
az Apokalipszis lovasainak
utat mutattam,
ameddig én akartam,
lovaiknak sebes lábát
kettétörtem,
addigra kialudt tüzem,
szebb lettem, mint valaha,
erőm nem hagyott el ...

Semmi sem olyan szeszélyes és
változékony, mint az érzések,
gyermekkorom végigkísérték
a folyamatos meg nem értések,

Ilyetén megtanultam korán
élvezni saját társaságom,
annak fényében, hogy én olybá
az lennék, aki – a láthatáron

nem volt senki! – biztosan kitart
mellettem életem végéig...
Elfogadtam önmagam, így ...

Legyél
hajlékony,
mint a
nádszál

észrevétlen,
mint a
hajszál

simulékony,
mint a
fűszál

plasztikus,
mint a
gyurma

praktikus,
mint a
bunda

lendületes,
mint a
hinta

mindig kéznél,
mint a
minta.

Ősz fejjel emlékeim fel-fel törnek,
hozzám vágják érzéseiket:
miért
voltam hűvösség és
egyben melegség,
honnan
tudtam ki van fent,
kit űzött a sorsa le,
miért
nem kerülte el
lelkemet az üresség
miért
fojtottam magamba
a szeretet édességét
miért
tartottam közelséget
kitartóan ...

Könyörgés
Halált termett a huszadik század,
zendült, lázadt a világ,
hamis próféták váltogatták egymást,
próféciájuk szava szélbe merült ájulássá,
lesz-e kinek fejet hajtsak,
aki a békéért szólal,
nem csak zsebét tömi meg,
nem ül
önelégülten a demokrácia trónra.
Munkát, kenyeret,
tudást, toleranciát, ...