Erős szél nyargal a habokon.
Hatására tombol a Balaton!
Fehér tajtékú hullámaival
a partra dühösen sűrűn kicsap.

De a szél hevét alább nem adja.
Erejét jelzi bősz indulata.
Uralkodni vágyik a környéken,
ezen a szép tóparti vidéken.

A fák hajlongnak előtte
az Ő saját kénye-kedvére.
A szél kedvtelve dudorászik,
a parti nádas ...

A Balaton-partom látom, elmúlt a nyár.
Az ősz már ezen a nyugodt, szép tájon jár.
Bár a fák levelei még nem sárgulnak,
de egyszer az is eljön és lehullnak.

A Balaton csendes, szinte mozdulatlan.
A túlsó part látszik szürkés árnyalatban.
A Nap már f elkelt, fénye fáradt, gyenge.
Bágyadtan tekint az üres part füvére.

Szemben Badacsony. ...

Őszbe fordul már a táj.
Susognak az őszi fák.
Leveleik sárgulnak,
majd a földre lehullnak.

A Balaton most csendes,
szélviharoktól mentes.
Rajta vitorlások állnak.
A kedvező szélre várnak.

A Nap még süt, ereje még van.
Erő van minden sugarában.
De estére kelve már elfárad.
Helyet ad a hűvös éjszakának.

Igaz, kibírhatatlan tudok lenni,

amikor is értelmetlen munkáról

van szó. Néhányan emiatt semmit -

tevéssel vádolnak, igen frusztráló



módon, mivelhogy, ha a természetem

okolják hibáimért (vannak), attól

még nem változik meg, semmiképpen sem,

hibáim természete, attól tartok...

Az ember rettentőmódon önfejű

tud lenni, elég gyakran értetlenül

és ostobán viselkedik, fafejű,

így találó: makacsságra születünk,



ezzel a kritikát is alig - alig

tűrjük. Hogy elkerüljük a tengernyi

bírálatot: nos, ne csináljunk semmit,

ne mondjunk semmit, és ne legyünk senkik...

Boldog vagyok, mert jó adag humorral

áldott meg a Jóisten, így túlzottan

nagy erőfeszítésembe sem telik,

meglássam - észrevegyem az emberi



lényt, bármely fura arc mögött, erre még

kedvvel töltöm az időm: nem veszteség...