Köztulajdonná
lesz, aki vállalja a
köz szolgálatát.

Különös fény messzi tájról
súgja felém a láthatárról
a dalt...

Szép szólamú ének,
mint az álom lebeg,
s ott áll magában előttetek,
a fény és a láz.
Csak várja, hogy elkapják
fáradt karjaid.

A magányos bogárhad
a szellőkben kering,
azt hiszed köztük vagy,
de zuhansz már megint.

Mint meddő tünemény
szemed ...

Leszállt az éj, sötétség fedi a tájat,
takar minden szépet, jót és fedi a rosszat.
Engem, mint minden embert az foglalkoztat:
azt már tudjuk, milyen volt a ma, de milyen lesz a holnap?

A boldogság ritka alkalom.
Kék madárként soha nem láthatom,
mert az szüntelenül másfelé száll
és ahol járok, ott soha meg nem áll.
Húsvétkor is itt járt, de tovaszállt.
Egy szív hiába várta, mert meg nem állt.

Szívünk tele szeretettel!
Fogadjuk Őt nagy örömmel!
Bogár velünk reggelizett.
A sarokban csendben evett.

Egész éjjel ránk vigyázott.
Szinte egy perecet sem nyugodott.
Őrizte a házat, kertet.
Ad és kap Ő szeretetet.

Bogár kutyus, mert róla van szó
nagyon-nagyon szeretni való.
Belopta a szívünkbe magát
növelve létünk ...

A Havanna-telep hatalmas, sötét tömbje
törtet szilárdan, komoran az égbe.
Mögötte a budai hegyek szürkéskékje,
majd a Gyömrői út gyárainak tömbje
rajzolja meg a látóhatárt előttem.
Hátam mögött a repülőtér vidéke,
szemben a Halmi erdő szép szürkesége,
jobbra egy templomtorony döf az égbe.
Derűt csak a gyengülő Nap ad e vidékre.