Az embernek lelke telik szépséggel,
ennek a sok szépségnek ígézetével.
Ez a hangulat valósággal elvarázsol,
elvonatkoztat a mának világából.

Szinte érzem a múlt bölcsességének a jelenlétét,
a helikoni eszme ma is élő értékét.
Miközben ezeket sorokat írogatom
az ősz jele, egy sárgult levél füzetemen landol.

Áruk jobbra, áruk balra.
Tömeg hullámzik, s tűnik tova.
A Nap pihen az árukon,
átkíváncsiskodik egy felhőlukon.

A szél még nem adja fel.
Dudorászva a Napnak felel.
A Nap szétnéz az áruk során,
az árukkal telt pultok sokaságán.

Majd tovább megyünk a Fő térre,
annak is egy nagyon szép szegletére.
Itt jön ki e vers a tollamból,
s ...

A fonyódi hegy zöld lombos komor tömbje
hosszan nyúlik bele az ég kékjébe.
Alatta a kikötőben hajók ringnak,
mert a szélnek ringatózva bókolgatnak.

A mólón sokan sétálgatnak
örülve a reggeli Napnak.
A Badacsony ide látszik.
Szürkés tömbjén a Nap játszik.

Horgász ül csendben a móló szélén.
Mereng egy jó fogás reményén,
majd ...

A túlsó part szürkülve
bújik bele az estbe.
Majd az estnek köpönyege
terül rá e szép vidékre.

A Nap eltűnik nyugaton
és jön az esti nyugalom.
Megpihen a szép Balaton,
nyugalom, csend van a partokon.

Nem mozdul semmi. Szél nincsen.
A parti nádas szép zöldje
színesítve a tó vizét
díszíti ezt a szép estét.

A bősz szél a parti fákat hajlítgatja.
Erejét így folyamatosan próbálgatja.
Ám a Balaton ezt nem szívesen tűri.
Ezért a partot hullámaival gyötri.

Miért a parttal teszi? Miért nem a széllel?
Ezt én nem tudom. A Balatontól kérdezzétek.
Amire a választ esetleg Nektek megadja,
addigra e viharnak talán nem lesz semmi nyoma.

Hűvös éji álmából ébred az őszi tó,
majd páratakaróját lassan széttolja.
Itt-ott ring felszínén egy-egy vitorláshajó.
A hajnal csendjét csak egy-egy madárdal oldja.

A Nap Fonyód felől óvakodva felkel.
A parti nádas tömbjén fénye végig siklik
és a nyugodt Balaton tükrén terül széjjel.
A reggel ilyen szelídséggel érkezik el.