Mosdatlanul ülnek ki mord igéim
a város-szélre és az útfelekre.
Szegénységem lassan kint megdicsőül,
pedig még nincs is eltemetve.

Padlómra olvasatlanul kerülnek
szőnyeg gyanánt a legfrissebb lapok
s Krőzusnak érzem tüstént magamat már,
ha tiszteletdíjat kapok.

Barátaim, azért nem jártok rosszul,
ha néha megjelentek itt:
egy kis ...

Ki fogja majd elmondani,
ha sírba fekszem én,
mit láttam e világban itt
fűzfán és gesztenyén,
bazalthegyeken és csillagok
kibomló kőzetén.

Ha mint a harmatot, az ég
a földnek átadott,
ki fogja majd megzengeni
e szörnyű századot,
amely hattyúként suhant felém
s’ bitangul elhagyott.

Körülvesznek a tigrisek
s a zúgó ...

Egyedül csak megyek, köszönöm a végtelennek a jót,
Hogy kapok egy minta eszmefuttatásból kevéske jót!
Már sercen a tollam hegye, lúdtollam írja a valót…

Vad igyekezettel rovom a papír utat,
Égbolt sötét ködben, fönt kavarog, mutogat…
Én gyorsan belemártom tentába tollamat.

Tollam hegye rögzíti a jót és a rosszat,
Emlékezetből leírja ...

Versben és európai stílusú haikuban…

Légy múltba, kérlek,
Vágjál utat a résnek,
Bűnöd oldozom…

*.

Jó lenne tán', talán mégis,
Ha nagyon akarná ég is,
Végre boldoguljak én is.

*

Múltad gyökered.
Gyökér nélkül fa nincsen.
Jövő: lombozat!

Vecsés, 2014. november 20. – Kustra Ferenc

Borostás arcú házak
vigyorognak rám
az éjszakában

hűvös ablak szemeik
zavarosan integetnek
a csönd utcáit járom

s a sarkon
tolvaj bánat les rám
hogy dorongjával
eltaláljon

egyedül vagyok
félek , megkeresem
a csillagokat
s fütyörészek…

Felhők vannak fenn az égen,
fehérségek az ég kékjében.
Fehér habok az égi tengeren.
Szelíd, puha árnyak e szép kékségben.

Messziről jöttek, s tovább mennek.
Alattuk változnak a vidékek.
Tájak, tárgyak és földrészek felett
szelek hatására folyton mennek,

s ha megállva beszürkülnek
vizüket adják a szomjas földnek.
Ember, állat, ...