A nyár kapuja kitárt, őszre várón.
Fűszál bókol üvegálomnak, csendnek,
s felismered az addig észrevétlent:
emlékké lettek volt illatszerelmek.

Nehéz nyárvéggel, ősszel szembenézni.
Ág ághoz ér, felhősor felment, s vádol,
s elképzeled, hogy istened a Szépség,
mely mindig újat teremt önmagából.

Az istenem a tág értelmű ...

Ez a világ a világra tanít, de
a tanuló, ha benne szív lakik,
más világban: Szépség-nyugalmú égen
szeretné látni gyúlt csillagait.
Miért, hogy annyi történet-valóban
koronázottan az ördög honol?
Utak végén a sátán fürgén ott van, -
s Isten mindig eltéved valahol!
Állj meg, és értsd: az Isten nálam Eszme,
a jóságé, mit többnyire ...

- Hölgyfa? Hímfa? - szóltam tréfásan hozzá.
A fényszitán átszűrt táj tiszta volt.
Ágrések között pici felhőholdak,
s arany napocskák nyája kóborolt.

A madárhangok megjöttek, leszálltak.
Vasárnap küldte délharang körét
időirányul új álommesémnek,
s katáng perdült meg: kék sziromkerék.

Megszoktam már: szívembe ...

Mi ne látnánk, hogy csak Anyag varázsol,
állít, bíztat, kételkedik, vagy cáfol?
Olykor meg rá- rádörmög erre-arra,
mint mesék kedves, medvés öregapja.

Bár lehetne felénk kitárt szabadság, -
de jövőből mit hozott végül? Rab Mát.
S mit teremtett? Oly tökéletlen népet,
amely jót rosszra könnyen átcseréltet.

Az Anyag költ, és sohasem a ...

Míg ballagok a Józsefhegyi úton,
eltűnődöm: miért hegy, mikor domb csak?
Hát, persze, ezt-azt átnevez az érdek,
s nem csupán dombot, - mennyi más fogalmat!
Tetszik nekem ez a kis félvad Éden,
különösen most, mert díszben a hársfa,
s lombruhájára halvány sárgát öntött,
s illatot lengő virágfiolája.
Kopóid jönnek, Ádám, jól ...

A fák testét nézd meg egyszer, míg égi,
piros szemben széljelző alkony ég,
és ösvény vár sötétet, észrevétlent,
s eléd perdülnek virág-hópihék.

Szomorúak az össze-vissza ágak,
s bánatot sejtet a törzs, pikkelyes.
Egy csillagsort még visszahoz az emlék,
de érzed: csillagtalan este lesz.

Néked és rólad szól az avar ...