Homok pereg a kezedben.
Várat raksz, a vár dől.
A porba házat rajzolsz,
az eső elviszi.

Ceruzanyom marad a füzetben,
a számokat egymás után rakod.
Olvasol az ágyon fekve,
a lámpa még ég, mikor elalszol.

Megállnál.
Ő halad.
A kapuban megáll veled,
aztán előremennek a lábaid.
Az ajtó nyílik, beszállnak,
a jegy a zsebedben marad.

Nevetsz, a többiek is.
Már senki nem tudja, min.
Még olvasnál egy oldalt,
a szemed nem enged,
a betű szétmegy.

A homok már nincs a kezedben.
A padlón van, a szék lába mellett,
nem söpröd föl.

Ránézel az órára.
A mutató áll, a ketyegés is.
A sárgaréz fogantyú a fában.
Rád néz.
Te a földet nézed, a föld nedves.

Itt van.
Nem kopogott.