Üres ablakok bámulnak a semmibe,
mint megvakult szemek.
Néznek rám, néznek az égre,
de mögöttük már nincs, aki ébred.

A daruk mégis forognak.
Új fal nő a régi fölé,
egyre kevesebb föld marad,
szürkül a lét.

A fák már nem adnak árnyékot.
Csak a kő beszél.
Ami még élet volt,
ma már csak szürke tér.

A föld nem nő vissza.
A beton zabál.
Ahol még tegnap zöld volt,
ma már csak fal áll.