Szeretnék valahol máshol ébredni. Egészen messze.
Halványkék égbolt alatt, mélyvörös szerelembe.
Amit érzek, nehezen elmondható.
Tudom, hogy szeret engem a Mindenható.
Hűs felhők közé álmodom magam,
lehullik onnan önvádló szavam,
megyek, ameddig csak menni tudok,
talán valahova el is jutok, szélcibálta létem egy darabkáját,
itthagyom, ...

Kín, szenvedés, szomorúság, mit érdemlek,
Hogy mit élhettél át? Most már érthetlek.
Elfelejtve mindent, eldobva régi álmokat,
Nemrég elvesztett, újra megélt vágyakat.
Miért tehettem akkor, miért írtam le,
Miért hazudtam másnak az égről csillagokat le?
Hogy mondhattam másnak mi csak túlzás volt,
Mit felháborodásomban írtam… rossz ...

Az álmom egy nagy rémség volt,
Hisz olyat álmodtam, mi egyszer volt,
Hol nem volt, volt egyszer egy fiú, s egy lány,
Kik szerették egymást, de rossz időben talán.
Osztálykiránduláson voltak, s kibékültek,
Egymást nézték, hallgattak, ültek,
S a másik szeméből kiolvasták az érzéseket,
Súgtak egymásnak titkos ígéretet.
Egy ágyban ...

Hazudtam, mert azt hittem könnyebb,
De rá kellett jönnöm, nem barátság, több ez.
Azt hittem, jobb, ha azt mondom nem szeretlek,
De Téged ily könnyen nem feledhetlek.
Ha velem vagy jó, mert érzem, számítok valamit,
Tűnődöm: \'Ennyire hogy szerethetek valakit?\'
Annyira, hogy szinte fájjon szeretnem,
S hogy minden pillanatom Nélküled kelljen ...

Kihagy a lélegzet,
halott szemek.
Ott mögöttem az úton

Reszkető lábam nyomát,
mint az elhulló vért
a porban hagyom.

A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.