Kínnal szült fiakat szomorúságodra neveltél;
Inségben nőttek nagyra könyűid alatt.
S a szükség őket szanaszét ragadozta; hanyatló
Napjaidat nem volt, aki derítse, közel;
És idegen kezek ápolván sírodba letettek,
Annyi szülöttid közt megsiratatlan anyát:
Oh, végetlennek kell lenni az üdvnek egekben,
Hogy kielégitsen földi ...

Azt mondják
fel kell kelni,
mert a földről
fel lehet kelni.
De mi van,
ha nem akarok
tovább a semmibe
szótlanul menetelni?
Csak lerogyni
fáradtan, csendben
ülni várni azt
minek mindenki
elébe menetel?
Akkor persze
nekem ment az
eszem el.
Ha feladom,
had vesszek el!

Hogyha az erdőkön lett volna világra jövésem,
S ott egyedül lettem volna reszketve magam,
S a zuggó fák közt rettegtem volna vadaknak
Ordító szavokat, s küszködözéseiket,
Ily vad borzasztó esetek közepette meghuzván
Én magamat, nyelvem forgana szótalanúl.
Mostoha sorsomnak szomorú kebelébe kijutván,
Tám lekötött nyelvem ...

Boldogság, mi ez?
Miért vágyik rá a szívem?
Tán mert rég volt benn része.
Most is szomorú vagyok, elvágyódom
Egy másik, boldog életre vágyom.
Itt csak bántanak, belém rúgnak
Érzelmeimmel,érzéseimmel nem foglalkoznak.
Utálom ezt az életet!
Bármit megadnék, hogy elmehessek.
Szerelem, barátság, gyülőlet, fájdalom
Lassan ejtem le ...

A jövőnek szép reményit
Dúlja bennem a való,
S föltünendő napjaimnak
Fénye már borong s csaló.
Hé! ti veszni tért koromnak
tikosan költ csillagi.
Merre visztek? Vak hevemmel
Ki fog sorsot osztani?
Évek hogyha elhaladtak,
Vissza sem tekíntenek,
Másolatlan megy folyások
És azokkal mindenek.
De ti ...

Volt egy ember akit nagyon szerettem,
De a sors úgy rendelkezett, hogy nem lehet töbé velem.
Mikor megtudtam, hogy itt hagyott én megálltam meredten,
Sírás, reszketés verte ki a testem.

Úr Isten! Ezt nem hiszem el,
Ez nem igaz, ez nem!
Nagyon szeretem! Nem teheti ezt velem,
Hogy itt hagyjon egyedül árván engem.

Szaladtam hozzá, de azt hittem ...