Aranyhintón jött a nap, nem is oly régen,
Pünkösdöt ünnepelik, földön és az égben.
Emlékeznek most szerte a nagyvilágban,
felnőtt, és gyermek örömtáncot jár ma.
A virágillat bejárja a hegyet és a völgyet,
madárszárnya simogatja, a harmatos földet.
A fák lombjai halkan, csendben suttognak,
a kertekben, a réteken, pirosrózsák nyílnak.
Zengve, bongva szólnak a templomi harangok,
visszhangjuk nyomán, pihennek a csillagok.
A szél hozza hátán a piros rózsák illatát,
mely a nyitott ablakon át, átjárja a szobát.
A pünkösdi rózsa még bontogatja szirmát,
bíbor ruhájában őrzi meg a tavasz titkát.
Sok kis gyermek énekeli az ünnep dalát,
s nevetve kergetik a múltéjszaka álmát.
Jön a nyár, a tavasz lassan elköltözik,
de aranyló emléke szívünkben érződik,
Vasárnap reggel az emberek köszöntik egymást,
béke csillan szemükben, mint égi ragyogás.
Kinyílott az összes rózsa a kicsi kertekben,
méhek zsonganak vígan a tavaszi szélben.
Vasárnap és hétfő, a Pünkösd ünnepe,
a boldogság és a békesség örök szeretete.