Én csak huszonkilenc lettem,
A többit vidéken töltöttem.
Évek jöttek-mentek, én maradtam,
A humorból ki sosem fogytam.

A tükör néha furán néz,
De mondom: jó még ez!
Ránc? Csak tapasztalat.
A bölcsesség most rám szakadt.

Ötvenkilenc év nem sok, nem is kevés,
Derekam is kattog, mint egy régi kerék,
A térdem már ropog, de a kedvem merész.
És szemüveg kell már, hogy lássam a célt.

Tortámon gyertya? Á, minek!
Úgy füstölne, mint a kémények.
Inkább pezsgőt töltök, - na még egy pohár,
Hisz az évek száma úgysem gond már.

Így mulatok, mert az élet szép,
A kor csak egy szám, ez egy téves bölcsesség.
Huszonkilenc? Hát persze, hogy annyi!
A többit... hagyjuk is feledni!

Siófok, 2025. március 14. -Gránicz Éva-