Soha nem lépnék sáros lábbal arra a hídra
ami feléd vezet.
Mert ha már nem tiszta az érzelem,
semmit nem ér az igyekezet.
Ott marad mindig egy nyom a fehér hóban,
ami a jövőben fájó emlék volna.
Állok az élet hídján,
ahol sok ember csak átvágtat,
nem érdekli hogy letör bokrot és ágakat,
mert neki nem ez a fontos.
Én óvatosan nyúlok a bokrokhoz,
és megérintem a levelüket.
Szeretem érezni őket.
Így akarok hozzád érni,
ha a hídról egyszer le fogok lépni.