Mára már ismerem minden arcod,
hisz lelkemben ott az összes karcod,
te pocsék élet,
a holnaptól nem félek!

Ismerem a kedvest, ismerem a szépet,
hisz megmutattál minden képet,
mily csodás tudsz lenni,
de engem már nem hat meg semmi.

Mert láttam romlást, láttam a rosszat,
nekem már újat semmi nem hozhat,
te fondorlatos élet,
a megérzés nem téved.

Ezért, ha lehet hagyj ki a sorból,
elegem van a savanyú borból,
hagyd, hogy magam irányítsam létem,
a játékodhoz nincs már több tétem.

Állítsd meg a Földet, le szeretnék szállni,
a nyugalmam máshol megtalálni,
feledni arcaid, az a kérésem,
élni tovább nélküled békésen.