Vagy...
Itt vagy, mint felismerés, hallgatom
ragyogásod, ízlelem nevetésed,
jövök-megyek a térben, maradok
valami reszkető kiterjedés, belőlem feléd.

A kezem elámul egy-egy tétova öleléstől,
szárnyak selymes fényében akad közöttünk
az idő, mint szoborrá faragott világ, erő
ez, áldott csend, mikor mosollyá születünk.

Te körülöttem, képzelet alkotta mű,
vérem izzó, áramló színeivel a létezés
vásznára festve, valód lágy bársonyfű,
gyengéd takaró, angyal repülés.

Már nem féltelek, keresve rejtelek szívbe,
testbe, Napba, Holdba, hűs végtelenbe.