Szonett 9.

Ilyen nyíltan sírni soha nem szabad,
szíved keres, kutat mindig álmokat,
ne add fel a reményt, keress utakat,
néha az ember biz' egyedül marad.

Miért sétálsz szűntelenül egymagad,
miért bámulod fenn a csillagokat?
Ha azt várod, jön egy újabb hangulat,
jól hiszed, hisz' lehetsz boldog önmagad.

Zokogd ki ...

Ha szomorú nem voltál még sohasem,
nem tudhatod, milyen a nagy boldogság,
mit érez az, kinek szívén ború rág,
s elkerüli jókedv, derü, szerelem.

Mindig odalenn, arra vitt kerekem,
nem érintett soha harmatos virág,
rég volt, elfeledtem, mit ád a világ:
szivárvány színeit fogta két kezem.

Szabadság kell nekem ...

Nekem nem azok az igazán nagyszerű

órák, amelyeket népes társaságban

töltök el, hanem amit egy-két baráttal

csevegve, vagy szépirodalmi alkotásban



elmerülve, vagy gyönyörűséges zenét

hallgatva élek meg. Felejthetetlenek

azok a pillanatok is, amikor a

természeti titkokat ...

- Mi ez az őrült zaj,
Mely nem hagy aludni?

- Bocsánat, csak a Magány vagyok.
(Itt nem lehet halkan dúdolni?)

Ó mond, szeretni téged miért oly nehéz.
Ó mond, szívemet rabul kezedbe hogyan adhattam én.
Összetörted darabokra, mit én féltve őriztem,
mert szerelmedtől szívem újraéledt bennem.

De te magányod börtönébe száműzted magad,
hogy ártani neked az emberek ne tudjanak.
Tudom bátorság kell hozzá, hogy merj szeretni,
de ezt az érzést vétek ...

Vágy, vágy, mi is az a vágy?
Az mit oly nagyon szeretnél,
amiért a szíved dobban,
s ami az agyadig is elér.

Én vágyom a lelkem békéjére,
sok-sok dédelgető, meleg szeretetre,
a körülöttem lévő emberek megértésére,
s arra hogy e világ jobbá legyen végre.

Keserűség, bánat van a szívemben
és egyre csak a lelkem nyugalmát ...