Nem tudom miért,
nem ezt érdemlem...
A keserűség marja lelkem.
Fájdalom íze ajkamon,
nem bírom már,elűzni,
csak ennyit akarok.
A harcot már meguntam
nem tudom mit tegyek,
testem-lelkem remegteti a félelem.
Szívemet nagy súly nyomja
a szó, a kimondás gondja,
hogy elmondhassam félelmeim:
a mindenhol egyedül sérelmeit.

Ünnepel a csönd.
Benne zümmög a magány.
Fátylat vet a múltra,
S lelkedbe mar némán.

Benned él az emlék,
Pora virág-életednek,
Fátyla halvány szirom,
Csöndje a szeretet.

Egykor színesebb volt,
Most kissé halovány.
Veled együtt ünnepel
A csönd és a magány.

Ünnepel a csönd.
Hajlik gyenge ...

Nyílik, s kitárul a világ;
a tó, a rét, s a messzi fák.
Egyszerre lesz minden a tiéd,
elfog a vágy, úgy megérintenéd.

Fölötted ragyognak a csillagok,
s te kiáltanád „szabad vagyok”.
Szemeidben fénylik a Hold,
ilyen gyönyörű, még sohasem volt.

Ujjaid közt hegyek férnek el,
hallod, ahogy egy madár víg dalt énekel,
s ...

Érintésed hozzám vezetve,
magában él, veled létezve.
Húz - taszít, téged remél:
ébren kel fel még Érted a szenvedély.

Fátyol ködben ereszkedő hajnal,
éjjeli ámulat, belső vágy elkisér.
Remegő kézzel érint meg kezem,
Megkötve létezik a véletlen érzelem.

Szalaggal körbefont csillagfátyol,
csobogó hajnalon vezérel az ...

Tudod sosem könnyű,
de nem mindig nehéz,
ha a rövidebb út helyett
a hosszabbon mész.

Barát nem igen akad
ellenség annál több marad,
de bátorság kell ahhoz,
hogy elérd a kitűzött célt,
mert azt kapod
ami neked kijár.

S torkaszakadtából üvöltesz
egy buszon vagy a téren
s mégsem hallja meg senki
de a könnyek ott ...

Míg a szerencse veled, gyűlnek körüled a barátok,
Jönnek a bús felhők, sorsod a puszta magány.