Van egy hely hol csak az álmok élnek,
hol a szemeidben könnycseppek égnek,
hová társaival csupán meghalni térnek,
a szeretet, a vágy, a szerelem, a lélek.

Ez a hely amit mi otthonnak nevezünk,
nem nyújt már békét oltalmat nekünk.
Útra kelünk hát s csak megyünk csak megyünk,
vissza hogyan térjünk, mi tévők legyünk?

Kérdéseim ...

Szemedbe nézek, arcodra kiül a szenvedés,
kiheverni azt tán egy élet is kevés.
Megfognám kis kezed ám te elrántod azt,
ha nem engeded, nem nyújt senki vigaszt.

Miért menekülsz attól el ki itt marasztal?
Ki segítő kezet nyújt, ki vigasztal.
Kivel csodás álmok, új emlékek jönnek,
újra gyönggyé válnak arcodon a könnyek.

Budapest. ...

Még bennem él egy gondolat,
mi kínoz és egyre csak fojtogat.
Még érzem a csókodat,
érzem kezed mi simogat.

Még mindig hallom a hangodat,
mely egyre csak engem vádolgat,
hogy én tettem azt mit mondanak,
hogy vége van elhagylak.

Pedig hidd el mind hazudtak,
irigységből engem vádoltak,
azért, hogy bántsanak,
hogy többé ...

Gondolj bele, hogy rég nem láttál valakit,
és közben elképzeltél róla valamit,
hogy álmai őszinték és mindig boldogan,
békésen él valahol, szíve gondtalan.

Meghitt tudatlanságodban nem is sejted,
félelmetes gondolataid mélyen magadba rejted.
De ő közben a poklok poklát éli át.
Ha dönthetnél te vajon tudni akarnád?

Budapest. ...

Hideg kórtermek, rémült ideges arcok,
ágyon fekszem talán a műtőbe tartok.
Pislákoló lámpák, elsuhanó ajtók sora,
nem fáj most semmi, így nem voltam soha...

Nővérke suttog, de nem nagyon érteni:
- A sebe egy órája kezdett vérzeni...
- Doktor úr túléli? Mondjon valamit!
Kusza hangok, de mintha ismernék valakit.

Káoszból ...

Nézd hát, amint egy vak ember sír,
talán ő jobbnak látta ezt a világot,
mint amit ártatlan lelke még elbír,
könnyei elmossák a millió szilánkot.

Ízzé porrá zúztunk lassan mindent,
háborúink zaját halálhörgés váltja,
önző lényünk nem ismer már istent,
még egy vak ember is tisztán látja.

Sűrűn hullajtja most értünk ...