Kóborlunk a Földön,
mert mind törött szárnyú angyalok vagyunk,
és minden pusztítást magunk mögött hagyunk,
de néha mosolyt fakasztunk az élőkön.

Leestünk a mennyből,
majd felkeltünk a földről,
de néha elrugaszkodunk a talajtól,
hogy újra szárnyalhassunk magunktól.

Szárnyainkat csak az láthatja ,
ki az igaz utat ...

Szétfeszít a kín,
aztán lassan elpattan egy in,
ha nem írhatom ki magamból,
hogy elegem van mindabból
ami nyomást érzek,
de csak feloldozást kérek.

Megfojtanak a kötelek,
magukkal rántanak,
és lassan megölnek.
Csapdát állítanak,
mindenütt lesben állnak
és csendben várnak.

Lehúz a mély,
erre nem kell ...

Minden szavad hazugság
és bennük egy csepp igazság,
adtam egy esélyt neked,
hogy megpróbálom veled.

Látom a képeket,
aztán meg a képedet,
mikor felsülsz előttem
és mindent takargatsz előlem.

Te bocsánatot kérsz,
aztán csendben lelépsz
nem nézel a szemembe többé,
mert nem szerettél eléggé...

Jártam már a Földön,
az égben
magasban,
s mélyben.

Jártam a gettóban
hol a nyomor.
Jártam a leggazdagabb házban
ami maga volt a pokol.

Nem én vagyok,
aki ítél ma
megmondja ki, hova kerül,
de akkor majd minden kiderül
és mosoly arcodra többé nem derül...

Szeretem a tengerkék szemét
az éles eszét
a gúnyos nevetését
a kaján vigyort az arcán.

Szeretem azt amikor igaza van,
mert okos,
szeretem azt amikor verset ír
mert neki fontos.

Szeretem ha spontán felhív,
ha rossz napom van és felvidít
szeretem ha jókor van jó helyen
és azt hogy nem szeret csámcsogni ezen.

Szeretem, ...

Itt hagytál ismét,
elhagytál az imént,
de szemedben különös csillanás ragyogott,
hogy a szerelmet épp elhagyod.

Fájt? Neked jobban.
És én nem mentem tovább a nyomodban,
inkább leültem az úttestpadkára
és sírva vártam a feloldozásra.

Nem hagytam magam,
mert minden fontosabb,
mint te voltál,
de az arcod már ...