Őszi éjjel feltámad a szél,
átfog még: körbeér.
Jéghideg is rám talál,
Megérint, simogat a dér.
Finoman végigvezet,
megérint és emléket hagy:
az ébredő szenvedély.
Vár rád, nem feled,
betakar és megdermed.
Álmom veled életre kél,
el nem enged soha Téged...

Bársony érintés, puha remény,
Lélegzet álom, veled ébredés.
Karban font ébrenlét, még várom,
Itt maradtál velem te örök álom...

Érintésed hozzám vezetve,
magában él, veled létezve.
Húz - taszít, téged remél:
ébren kel fel még Érted a szenvedély.

Fátyol ködben ereszkedő hajnal,
éjjeli ámulat, belső vágy elkisér.
Remegő kézzel érint meg kezem,
Megkötve létezik a véletlen érzelem.

Szalaggal körbefont csillagfátyol,
csobogó hajnalon vezérel az ...

Könnycsepp az arcomon,
Csillagfátyol harmatos hajnalon.
Újra látlak benne Életem,
Felsejlik és elillan már az értelem...

Álmomban még megvárlak,
Lelkem lát, köt még az értelem.
Törékeny csillagos éjjelen,
Egy Könnycsepp az életem...

Rám vár, mégsem talál rám:
nem felejt el, mégis magába zár.
Végleg megőriz, Veled együtt érez,
Elalszik már az éltető magány...

Alvó lényed álomra ébred:
vigyázza már törékeny léted.
Nem felejt és nem ereszt el,
egybeforr Veled amíg Én élek...

Rám vár, mégsem talál rám:
nem felejt el, és magába zár.
Végleg megőriz, Veled érez,
megőriz a magány...

Alvó lényed álomra ébred:
és vigyázza már törékeny lényed.
Nem felejt el, nem ereszt el,
egybeforr Veled, még Én élek...