Egy világtalan sétál a téli világban,
s nézi, mit nem láthat,
mert még hisz a csodákban.

De már lehullt az utolsó levél a fáról,
s ő már nem repes a kimondatlan szótól.
Már nem ordít némán dadogva,
már nem fordul a sötét sarokba.

Ö már nem hisz a szerelem tüzében,
mi sebet nem hagy, csak mélyen a lelkében.
Már nem fél ...

Volt egy furcsa álmom
még most is látom:
egy kihalt pusztaságon
halálomat várom.

Nyúzott túrapálcám
két darabban hever,
reményemet vesztve
még magam törtem el.

Mert lelkem már elunta
a hosszú próbák sorát,
hát úgy döntöttem itt hagyom
testem bűzlő porát

és most, hogy hullámra légy döngicsél
s lerakja ...

Büszke Magyar Népünk,
pisztolyt fog fejéhez,
majd előbb lő,
és csak aztán kérdez.
Kérdés nélkül veti
önmagát a mélybe,
mert úgy érzi elvérzik,
pedig nincs is megsértve.
Bánatában küldi
hát hajóját fenékre,
s ősi népét űzi
vele Nagy regékbe:
A Magyar volt,
az ősi minta nép,
ki inkább előbb elveszik,
s ...

Sötétben várni világok halálát,
Csendben megölni sötétlő virágát.
félve remegni egy gyertya tüzénél,
ha tehetnéd, te mégis mi mindent remélnél?

lennél-e ostroma lidércek várának?
lennél-e gyilkosa felszínes álcáknak?
Letépnéd-e leplét a szenvedő halottnak?
mutatnád-e sebzett lelked, ordító fagyoknak?

Azt hiszem nem ...

Miért van az hogy mindig az ég el a tűzben,
ki megtenne bármit, hogy más meg ne égjen?
mért nem az ég végre, ki bárkit önző módra,
cserben hagyna számítva egy émelyítő csókra.

Mért nem szúrja át forró kés a szívét,
mért nem érzi nedves ajkán a vérnek fémes ízét?
mért nem issza fenékig a keserű poharat?
mért ne döfjön agyába ...

Ismerős az érzés,
én mégis tűröm,
démonaimat
messze űzöm.

Ismerős az érzés,
hogy meghalni kéne,
de száradjon kezemre
kedvesemnek vére?

Meghalni kéne,
de így nem lehet.
Megölni őt?
Egy ártatlan gyermeket?

Gyilkolni kéne,
vérben ázni!
Ha szemembe néznek,
hahotázni!

És kacagni ...