Ha Csillag újra álmodik,
más lesz az álma, más:
az Anyag szépség-gyermeke,
valóság-látomás.

Bár összedőlnek századok,
volt évezred sorok:
Csillagálomban gyúlt tükör
zeng, ébreszt, él, ragyog.

Anyag álom-tükörbe néz,
s máris szebb lesz a szép, -
piros szívekben vérvörös
dalt dobbant Messzeség.

Rossz múltat égi tűz legyőz,
kihunynak vélt csodák,
melyeknél térdelt primitív
emberi csacskaság.

Olykor egy-egy vers pillanat
jövőre nyit szemet,
fényekre, - helyük még sötét,
ma még fénytelenek.

Anyag tükrébe nézz, Te vers,
kis álompillanat,
s Közeltől ne kérd azt, korán,
mit Messzeség megad!

A Csend és Hang nem lesz halott.
Anyag teremt, tovább,
s Csillagálomban ember is
megérti önmagát.

Anyag tükrébe nézz, Te vers:
ember-könny most sötét, -
telíti majd, fénnyel, Idő,
elhozza örömét.

Az ember még rosszul hiszi,
amit hisz: önmagát,
de vers, Te érts Álmot, Időt, -
s a Csillag mosolyát!

(2017)