Megbocsájtom bűneid hiszen tudom nem lehet,
parancsolni a vágyaknak, ám az ki igazán szeret,
szívét nem zárja el tőle örökké akár egy kőszikla,
tudja nem parancsolhat neki elég egyetlen szikra.

Elég egyetlen lépés csak egy ami félre siklott,
és mire felébredsz elveszíted, többé már nincs ott.
Ezért kérlek bármi is legyen amit a múltban ...

Mennél felnőttebbé is válok, annál inkább tisztellek anyám!
Ki fáradt kezeiddel asztalunkra mindig friss ételt tettél...
Mennél jobban öregszem, számomra egyre nagyobb talány;
Oly sok türelmet a hétköznapokhoz, vajon miből merítettél?

Oly sok erőt, mellyel minden reggel mosolygó arccal,
hajnali robotolás után mégis mindig vidáman ...

Azt hittem könnyebben fog majd menni,
azt, hogy mindig lesz majd valamit tenni...
Ami talán eltereli figyelmemet egy kissé,
bár tudtam az érzést nem teheti semmisé.

Nem értem meg, hogy téged nem érdekel,
hogy szavaim már többé soha nem érhet el...
Most életem talán legnehezebb időszakában,
egyedül ülök az üres, magányos ...

Miért hiszed azt, hogy büntetlenül meg teheted,
elszórva a remény magját még vissza veheted.
A boldogságnak kósza gondolatát elhintve,
saját játékodban a másik érzéseire legyintve.

Miért hiszed, hogy nem változtattál rajta,
hogy életét tovább majd ugyanúgy folytatja.
Miért nem értik meg soha azt: Ne ígérjenek!
Hasztalan miattuk mások ne ...

A nyár vége fele


Most már mi is megyünk ki a nyárból,
sárga levelek tombolnak,
ropognak lábnyomok alatt,
ha hűs szellő fut végig a parkon.

Az ég már szelídebb színeket hord,
és álmodunk még a szerelmet,
az erdőfény velünk új utakon jár,
a tavalyi ősz most felébred.

És gomboljuk be a kis kabátot, ...

Hogy megy?


Barátom Sándor, a harmincéves
érettségi találkozón örök témát
vet be, a nőt. Nincs ennél jobb
kérdés, amely így lekötné – sörök,

borok társaságában – a fiúk
figyelmét. Emelkedetté váló
hangulatban az egyik megkérdi
Sándortól: - Öregem, mondd meg ...