A halál mindig értelmetlen,
valószínűtlen jön el véletlen.
De miért éppen egy gyermekért,
hiszen ő még oly keveset élt.

Éppen, hogy csak megszületett,
ezen a világon oly keveset lehetett.
Néhány óra csupán mit itt tölthetett,
oly sok mindent meg nem érhetett.

Még oly sok mindent nem érthetett,
még oly sok mindent nem ...

Élt egyszer egy ember...

Kinek lelke háborgott, mint a viharos tenger,
kit semmi sem érdekel, kinek semmi sem kell,
így élni már nem bír, ám halni nem mer,
ő volt az az ember, ki szólni soha nem mer.

Ki lelkébe zárja örökre bánatát,
és nem ossza meg másokkal gondolatát,
soha nem mondja el őszinte szavát,
szépen lassan megutálja ...

Mikor belenézel a másik csillogó szemébe,
nem is veszed, dehogy veszed észre.
Azt hiszed, hogy vidám vagy épp mosolyog,
attól gondolatai tiszták és szabadok.

Azt hiszed attól, hogy csillog a szeme,
semmi rossz csak jó történik vele.
Te is szeretnél vidám és boldog lenni még,
elfog egy bűnös érzés; ez az irigység.

De ...

Nincsen most ember ki elvehetné azt,
amit a te soraid szívemben fakaszt.
Nem létezik, olyan mi elrabolná tőlem,
pedig nincsen bevésve díszes márványkőben.

Nincsen homokba rajzolva sem papírra vetve,
díszes csíkokkal szivárványként az égre festve.
Nem örökítik meg dobpergéssel kísért ősi dalok,
mégis teljes lelkemmel láncra vert rabja ...

Amikor semmim nem volt...

A legboldogabb akkor voltam,
nem tudtak már elvenni tőlem,
semmit, naivan úgy gondoltam...
Mégis mindig akadt ki elhalássza előlem.

Amikor semmim nem volt...

És eltűntek az érdek barátságok,
mint ék kövek lassan csiszolódtak,
eltűntek velük az álnok hazugságok,
szavaik már csak lelkemben ...

Úgy tűnt mindig csak csalódok az emberekben,
beléjük vetett hitem szinte már elvesztettem.
Senki nem volt ki kedvelt, ki szerettem,
társaságukat szinte már nem is kerestem.

Ám jöttél te és mindent megváltoztattál,
annyi jóságot és kedvességet adtál.
Köszönöm a legfontosabbat, mit adhattál nekem,
barátságot, mely mindig itt marad ...