Cogito ergo sum

Cogito ergo sum. Gondolkodom,
tehát vagyok.
Eluralnak a gondolatok.
Szelídek, szilajok, vadak,
agyamba vésve, hogy fájjanak!
Tehát, vagyok. Élek, dolgozom.
Tudok sírni és nevetni,
de nem tudok feledni!
Miért? Miért vannak a miértek?
Mért van az, hogy én ezt nem értem?
Mért háborog az óceán vize,
a végtelen ...

Nyugatról tornyosuló szürke égnek
nincsen fodra, se széle,
őszi ködbe borítja a földet,
a toronyóra hangja is berekedt,
mintha varjúkárogás lenne.
Kertemben a pucér meggyfa
egyetlen levele szemérem ajkát takargatja,
kárörvendő röhögés üti meg fülemet,
nevetve büszkélkedik az ősz:
úgyis az enyém leszel.

Csodálom ablakom
türelmét,
nem törli le
patakzó könnyét,
elhomályosul a
szürkeség,
gerle vagy varjú,
nem számít
mi száll most
felette, körötte...
tágra nyílt könnyes
szeme
kitágult pupillákkal
keres, kutat,
de
az ősz avarral betakarta
a napfényhez vezető
utat.

Kell az a kis mozgás...





Volt olyan időszak, amikor a nejem

a testedzés mindennemű változatát

elutasította, hiába kérleltem,

nem hatottam rá, jóllehet vágyódtam már



arra, értékelje erőkifejtésemet,

az izmos test kifejlesztéséért. Történt

egyszer, hogy a ...

Hanyatlik a napnak aranyló sugara,
elmúlik a boldog, s a rút száll tova.
Elmúlik a világ minden élő szerve,
könnyezve temeti nyárutó esője.

Nem kacag fel többé sugara a napnak,
nem hallik édes hangja szavainak.
Porladó fejfa mutatja a helyét,
hol van, kiért egykor áldozta mindenét.

Sírva gyászol téged édes jó ...

Ne kérd tőlem, hogy elfelejtselek
távoli az nekem, mint Napnak a hegyek
Ha itt vagy velem, ajkaim megérintenek
s a világ horpadt arca, ilyenkor kifeszül, kerek.

Az a perc, forrón, lüktetőn miénk
bennem dobban a szív, ha a te kezed karol
Csak a csend préselte tenyerét közénk
hideg ujjaitól a szél is sír.. valahol

Te gondolatok fehér ...