Az ősz komor, szürkés színeivel,
sárga leveleivel megjelent.
A Balaton ködpaplan alatt fekszik
és az esős ősz a tájra telepszik.

Esik, esik, sűrűn, hosszan, csendesen esik.
A Nap a komor felhők mögött rejtőzik.
Gyenge sugarai a sötét felhőkön
átszűrődve csillannak a sáros földön.

Ködös a hajnal,
őszi a hangulat.
Gyenge fény pásztázza
a tavi tájat.

A Balatonon ködpaplan.
A part reggeli nyugalomban.
A fák mereven állnak.
Most már őszi szelek járnak.

Sárgult levelek lassan hullanak.
A gyepen szőnyeget alkotnak
szép színét adva a hajnalnak.
A köd felszáll. Helyet ad a Napnak.

Ősz földje ez. Hajlongnak mind az ágak.
Egyedüllétén magányos virág
csodálkozik, halványul már a szirma,
s könnycseppes fény szűrődik rajta át.
Hallom, sokat dolgoztál, Ezermester!
S írtál is, gondolatban, könyveket,
- de csak magadnak. Bennem is a kérdés:
az író ír, de azzal mit tehet?
Fiatalon, miként egykor ...

Ébredező őszi reggeli parton
nincsen madárdal, mi szépen szóljon.
A táj néma. A Balaton csendben,
álmosan terül el a medrében.

A Nap lassan Fonyód felől felkel
dacolva a hajnali hűvössel,
majd finom melegét a tájnak adja
a hajnalt távozásra így rábírva.

Távolból a Badacsonynak hegye látszik.
A Nagybereken a napfény játszik.
Kisvonatunk döcög e szép tájon.
Szívem örül ennek a sok szépségnek.

A közelben fácánok vannak.
Távolabb magaslesek állnak.
Az égen felhők látsz anak,
mögéjük bújik el a Nap.

A felhőkből néha kikikandikálva
küldi meleg sugarait a tájra,
erre a gyönyörű ...

Az embernek lelke telik szépséggel,
ennek a sok szépségnek ígézetével.
Ez a hangulat valósággal elvarázsol,
elvonatkoztat a mának világából.

Szinte érzem a múlt bölcsességének a jelenlétét,
a helikoni eszme ma is élő értékét.
Miközben ezeket sorokat írogatom
az ősz jele, egy sárgult levél füzetemen landol.