Az életnek tengerében
Két örvény van: szív és ész;
A kettőnek egyikében
A jobb ember könnyen vész.
Az ész ezer bajt okozó,
Ezt el lehet kerülni;
A szív, minthogy ragadozó
Könnyű benne elmerülni...

S csak azzal a gondolattal élt,
Hogy szeret s szeretem én.
Gyermek vols s gyermek voltam én
Lee Annácska meg én.
De szerelmünk több volt, mint szerelem...

Szökj, epigramma, de nem mint nyíl, mely célra fut és öl,
Szökj mint csók, melyet félve lop a szerelem.
Elcsattant s oda van; de az édes lyányka tüzétől
Ajkaim lángolnak, s e kebel égve liheg.

1818

Én mondom: Még nem nagy az ember
De képzeli hát szertelen
Kísérje két szülője szemmel:
A szellem és a szerelem.

Kínzó a tudat, hogy nem lehetsz velem.
Várom a percet, hogy megfogd két kezem.
Dobogó szívemet kezedbe helyezem,
melyben örökké ég a perzselő szerelem

Már hát Ámelim elviszed
Fellengőn repeső jádzi reményemet?
Már hát elviszed e soha
Bé nem forradozó szív kiszakadt felét,
Már hát elviszed, elviszed
Édes mindenemet, mert magad itt hagyol.
S itt hagysz hát, ha nem álom ez,
Mellyet képzeletem féltibe rajzola.
Óh, e' nem lehet az, mivel
Még álmomba is e színleni ...